30. Az álom valósággá válik!

- Zayn!
- Szia. Beengedsz?- kérdezte remegő hangon.
- Persze.- álltam el az ajtótól. Zayn gyorsan bejött. Talán félt, hogy meggondolom magam.
- Selena beszélnünk kell.- ült az ágyamra.
- Szerintem is. Lenne pár dolog amit tisztáznunk kéne.
- Kezd te!- adta a parancsot.
- Oké. Nem csak azért szakítottam veled mert te interjúra mentél ahelyett, hogy velem lettél, volna. Ez csak hab, volt a tortán! Az igazi ok Louis.- néztem mélyen a szemébe, de nem láttam, hogy meglepődött, volna.
- Tudom!
- Honnan?
- Ma mikor el rohantál a kosár mérkőzésről Gabriella mindent elmondott.
- Na jó most már tényleg nem értek semmit ő honnan tudta?
- Majd ő elmondja ez az ő sara!
- Sajnálom, hogy csak úgy elfutottam a meccsről. Megijedtem. Ezért reagáltam így.
- Még én is megrémültem pedig majdnem mindennap ilyen hatalmas tömeggel vagyok bekerítve.- nevette el magát.
- Mikor lesz az első koncertetek?
- Három nap múlva. Ugye eljössz?!
- Még nem tudom!
- Muszáj lesz.
- Mért talán elrángatsz?- ültem az ölébe Zayn gondolkodás nélkül átkarolta a derekam.
- Ááá azért ilyen brutális nem vagyok. Én arra gondoltam, hogy magamhoz láncollak.
Erre el nevettem magam, de Zayn komoly arcot vágott.
- Ugye csak vicceltél?- hagytam abba a röhögést.
- Háát persze!- bedobott az ágyba majd elkezdett csiklandozni.
- Zayn! Hagyd abba!- szinte már fulladoztam a nevetéstől.
- Óhajod számomra parancs!- elengedett majd mellém feküdt.
- Most miattad fáj a hasam!- nyöszörögtem.
- Hiányoztál! Tiszta röhej.- ült fel.
- Mi?
- Az, hogy végig közel, voltál mégis távol!
Zayn komoly arccal meredt maga elé.
- Sajnálom nem akartam, hogy ez legyen!
- Az én hibám! Képtelen vagyok nemet mondani a menedzseremnek.
- Minek is mondanál? Neked ez az álmod!
- Ige ez. De jöttél te.
- Jöttem én és mindent elrontottam.
- Nem, dehogyis.
- De igen. Nekem buzdítanom kéne nem pedig elbizonyítani. Hülye, voltam. Louis elhívott egy étterembe és választás elé állított. Ahogy ő mondta csak azért teszi ezt mert félt, hogy csalódni fogok. Meg, hogy veletek nem lehet tervezni. És te ezt alátámasztottad. Ezért csináltam azt amit.
- Nem mentem el az interjúra!- fordult hozzám.- Egyszerűen kiment belőlem az életkedv. Haza mentem és mindent elmondtam Niallnek és Harrynek aki el is jött hozzád.
- Igen, ő bírt maradásra.
- Te el akartál menni?
- Értelmetlen, volt itt maradnom. De Harry felvilágosított. Így hát itt maradtam. Nem akartam feladni.
- Feladni? Mégis mit?
- Tudtam ha hazautazok örökre elveszítelek. Ezt pedig nem akarom!
- Örülök, hogy nem utaztál vissza. Nekem te vagy a levegő, ha nem lennél nekem megfulladnék!- húzott közel magához.
- Nem akarom, hogy megfulladj!- mosolyogtam.
- Szeretlek!- mondta. Egyre közelebb hajolt. A szánk milliméterekre, volt egymástól. Alsó ajkaink össze értek. Szemem lassan lecsukódott. Oldalra billentettem a fejem ezzel elérve azt, hogy a szánk teljesen egymáshoz érjen. Egy pillanatra elvettük a fejünket és mélyen egymás szemébe néztünk. De ez tényleg csak egy pillanat, volt. Újra átadtuk magunkat a szenvedélynek. Nyelve engedélyt kért a számba én pedig nem ellenkezdtem.
- Én is szeretlek!- engedtem el.
- Elenor nem jön vissza?
- Nem hiszem. Nem alszol itt?
- Alig vártam, hogy megkérdezd!
Megforgattam a szemem majd bementem a fürdőbe át öltözni. Mire végeztem Zayn már bent, volt az ágyba mellé feküdtem jó szorosan átkaroltam majd elaludtam
                                                                       
                                                                           ****
- Niall nem szabadna ittasan vezetned!- mondta Harry.

- Ááá alig ittam nyugi!- legyintett majd behuppant a kocsiba. Nem, volt más választásunk így hát követtük. A kocsiban bömbölt a zene így hát mi is vele ordítottunk. Niall hátra fordult egy pillanatra, hogy  le pacsizzon Zaynnel.

- Úr Isten Niall!- sikonyált Gab.

Niall mire vissza fordult egyenesen nekimentünk egy kamionnak. Hihetetlen módon senkinek semmi baja nem lett még egy karcolás se esett senkin. 

- Hol van Gab?- kérdezte ijedten Carmen.

- Ott fekszik az út testen!- mutatta El.

Mindegyikőnk kiszállt a kocsiból és futni kezdtünk a mozdulatlan test irányába. Zuhogni kezdett az eső. Minél gyorsabban futottunk annál erősebben. Hirtelen mindenki megállt.

- Most mi van? Gyertek már!- ordítottam torkom szakadtából.

- Menj te!- válaszolt Louis.

El fordultam tőlük egy percre, hogy rá pillantsak Gabre majd mikor vissza néztem a többiek felszívódtak. Mi folyik itt? Oda sétáltam Gabhez és letérdeltem mellé.

- Gab... Gabriella!- szólogattam mindhiába. A lány szájából kibuggyant a vér. A bőre fal fehér lett. Szeme nyitva, volt. Megfogtam a kezét ő meg épp, hogy vissza szorította majd motyogott valamit. Szép lassan a szeméből eltűnt az élet szikrája a szorítása elernyedt. 

MEGHALT!!

Rá tettem a fejem a már nem lélegző barátnőm mellkasára.

- Ne hagy itt! Szükségem van rád!- ordítva sírtam.

Telefonom csörgése ébresztett fel. Körbe néztem a szobámba vagyok Zayn pedig kisajátította az egész takarót. Szívem kétszázhússzal vert. Megnyugodtam, hogy csak álmodtam. A telefonom nem hagyta abba a csörgést. Lemásztam az ágyról négykézlábra ereszkedve kerestem meg a mobilom. Végre mikor megtaláltam ránéztem a kijelzőre Carmen hív. Kómásan beleszóltam:

- Carmen nem tudsz aludni?

- Selena!- zokogott.

- Mért sírsz?

- Gabriellát elütötte egy autó!...