Ez képtelenség, hogy én és Lou? Lehetetlen! Lerogytam a kanapéra majd zokogásba törtem ki.
- Sajnálom, hogy így kellet megtudnod!- térdelt mellém Louis.
- Hagyj ne gyúlj hozzám!- löktem el magamtól.- Egyedül kell lennem az anyukámmal!- jelentettem ki és kirohantam a házból.
Tudom, tudom talán nem így kellet, volna viselkednem, de értsétek meg tizennyolc év után nem állhat senki oda csak úgy elém, hogy képzeld egy apától származunk!
- Selena kicsim mért sírsz?- ölelt át anyu mikor haza értem.
- Eresz el!- förmedtem rá.
- Mi bajod?
- Emlékszel kicsi, voltam mindig könyörögtem, hogy mesélj az apámról. Hogy hogyan ismerkedtél vele meg vagy, hogy mért hagyott el. De ma végre rá jöttem.
- Kislányom hallgass végig könyörgöm!- kezdett sírni.
- Rendben, de kezd az elejétől!- ültem le a kanapéra. Anya mellém ült majd mesélni kezdett:
- Már kislány koromban is világjáró, voltam. Hiszen tudod mindig meséltem az útjaim során ért kalandokról. Egyik nap fejembe vettem, hogy Manchesterbe megyek. Oda érve kiraboltak így semmi pénzem nem maradt. Szégyellem, de valamikor meg kell tudnod. Dekoratív lány, voltam csak az hajtott, hogy valahogy pénzhez jussak így tizenhat éves fejjel sztriptíz bárban táncoltam. Már vagy egy hónapja, hogy ott dolgoztam mikor a főnököm be mutatott egy tőlem tíz évvel öregebb férfinak. Nekem első látásra szerelem, volt. Találkozgattunk majd mikor komolyra fordult a kapcsolatunk össze költöztünk. Abba kellet hagynom a munkám mert az apád "erkölcsös" üzlet ember, volt. Sokan rossz szemmel nézték a kapcsolatunkat mert akkoriban úgy költözhettek össze a szerelmes párok, ha összeházasodtak. Engem nem érdekeltek ezek a dolgok úgy gondoltam az a fő, hogy szeretjük egymást. De ez megváltozott mikor megtudtam, hogy áldott állapotban vagyok. Apád nagyon örült neki lelkesen keresgélte a megfelelő neveket és megvolt neki a terve, ha fiú leszel akkor Chrisnek hívott, volna, ha pedig lány ami ugye később kiderült, hogy az vagy akkor Selena. Ez az egyetlen dolog amiben ő döntött. Még mindig tisztán emlékszem mikor elfolyt a magzatvizem szeptember 8.-án este nyolckor. Gyorsan a kórházba rohantunk és én már lelkileg felkészültem a szülésre. Ám, de te még nem akartál közénk jönni. Szeptember 9.- én hatalmas fájdalmakat kellet elviselnem és nem kellet sokat várnom, hogy lássalak. A nagyszüleid rohantak a kórházba mindenki ott, volt csak apukád hagyta ki ezt a gyönyörű pillanatot. Azután már nem is láttam egy levélben írta meg, hogy megértsem azért nem vett el mert már nős van egy fia aki akkor 3 éves, volt és, hogy őket választja helyettünk! Levél elolvasása után depressziós lettem ami akkor érthető, volt hiszen tizenhét éves voltam és nevelnem kellet egy gyereket. Jobban mondva gyerek nevelt egy gyereket.Össze kellet szednem magam hiszen te olyan ártatlan, voltál. Két éves korodban a nagyszüleid életüket vesztették egy repülő szerencsétlenségben. Akkor elhatároztam, hogy állást keresek és, ha törik, ha szakad felnevellek. Annyit tudok, hogy még mindig Manchesterben él a feleségével és három gyerekével mert a nagyobbik már nem velük lakik.
- Már csak annyira vagyok kíváncsi, hogy hogyan hívják?!- szólaltam mag a szememet törölgetve.
- Joe Tomlison! Könyörgöm ne utálj meg mert nem mondtam el előbb!
- Hogy nem utáljak? Soha hallod soha nem tudnálak utálni. Büszke vagyok arra, hogy az életed része lehetek!- öleltem át. Mindketten zokogtunk talán ilyen megható pillanatunk nem is, volt.
- De most mennem kell!- töröltem le hüvelykujjammal anyum arcáról a könnycseppet.
- Még egy kérdés!-állított meg.- Hova mész kisasszony?- nevette el magát.
Én is elmosolyodtam majd így válaszoltam:
- A testvéremhez!...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése