16. Köszönöm, hogy vagy nekem!

- Liam?!
- Selna beszélnünk kell!- jött mellém.
- Nem nem kell beszélnünk!- indultam el.
- Figyelj én nem akartam, hogy így tud meg!- futott elém.- Tudom, hogy utálsz hidd el nagyon sajnálom.
- Elég nem vagyok rád kíváncsi. Nem tudok mit kezdeni a sajnálatoddal.- néztem mélyen a szemébe. De nem, mint pár hete akkor még szerelmes tekintettel fürkésztem minden mozdulatát. Most pedig inkább gyűlölettel. Nem, volt több mondani valóm így elindultam. Hirtelen Zayn szavai jutottak eszembe és igaza van gyűlölettel nem lehet élni. Vissza fordultam és Liam felé futottam. Ő még mindig ott állt ahol hagytam.
- Liam elfogadom a bocsánat kérésedet.
- Komolyan? Köszönöm!- ölelt magához.
- Igen komolyan. De most eresz el!
- Jaj bocs! De,ha meg kérdezhettem minek köszönhetem, hogy így döntöttél?- kérdezte csillogó szemekkel.
- Mhh, hogy minek köszönheted? Egy jó barátom világosított fel arról, hogy mi a helyes!- kacsintottam rá. El köszöntünk egymástól és haza mentem. Carmen és anya a konyhában sertepertéltek. Este úgy fél tizenkettő fele feküdtem le.
* Másnap*
Reggel korán felébredtem és egyből Carmen szobájába rohantam.
- Ébresztő készülődnünk kell!- ugráltam az ágyán.
- Hagy már békén még csak fél nyolc van.- dobta rám a párnáját.
- Carmen Diaz! Ha öt percen belül nincs a konyhában én ráncigálom le!- ordítottam a fülébe. Majd, mint aki jól végezte dolgát le sétáltam a lépcsőn. Elővettem a müzlis tálamat természete müzlit raktam bele mit nyakon öntöttem tejjel nyami! A reggelimet a telefonom csörgése zavarta meg. Rá néztem a kijelzőre és mosolyra húztam a számat.
- Hello! Netán ki dobott az ágy?- szóltam bele vidáman.
- Szióka, de jó kedve van valakinek!- nevetett Zayn.
- Bizony, ma szép nap elé nézek!
- Örülök! Ugye nem akarod le mondani a találkozónkat?- kérdezte aggódva.
- Mi? Dehogy is! Csak mondd el kérlek mikor is jössz?
- Hát hatig stúdióban vagyok így hétre érted megyek!
- Rendben. Akkor hétkor!
- Szia!- köszönt el.
Ó jaj le telt az öt perc és Carmen sehol. Úgy látszik nekem kell kirángatni. Berontottam a szobájába le rántottam róla a takarót és a lábától fogva ki húztam az ágyból.
- Te majom!- ordibált rám nevetve.
- Ha most lenne nálam egy banán a fejedhez hajítanám!- nevettem.
- Van valami reggeli?- nézett körbe.
- Biztos!- vontam meg a vállam.
Végeztünk a reggelivel és felöltöztem. Egyszerű rövid nadrágot és smiles pólót kaptam magamra.
Carmen az ajtót díszítette krepp papírral nekem a nappali felöltöztetése, volt a feladatom. Mindenhol Gab haza érkezését kiabálták a falak. Végre begördült a kocsi és pár percre rá már Gab lépett be az ajtón.
- Szia!- ugrottunk neki.
- Sziasztok annyira hiányoztatok!- ölelt át minket.
- Te is nekünk!- válaszolta Carmen.
- Na, de menjünk beljebb.- húztam be őket.
Gab ahhoz képest, hogy élet veszélyben, volt elég jó kedvűen csevegett velünk. Elég hamar eltelt az idő és már hat óra, volt. Gyorsan elkezdetem készülődni le fürödtem hajat mostam majd rohantam a szobámba valami göncöt keresni. Persze nem találtam semmit.
- Zavarok?- jött be Gab.
- Nem, dehogy is! Csak ideges vagyok!
- És mért?
- Mert találkozóm lesz, de nem találok semmit amit felhúzhatnák.
- Randira készülsz?- húzogatta a cérnát nadrágja oldaláról.
- Nem, dehogy!
- Szóval igen! És, ha nem tévedek akkor Zaynnel.
- Gab Zayn és én csak...- álltam fel.
- Selena nyugi! Zayn nem a tulajdonom. Különben is ne próbálj hazudni nekem cukik lennétek együtt.- kuncogott.- De vigyázz a szekrény mellől keresek valami szépet.
Két perc elteltével előhúzott egy szürke apró virágokkal díszített ruhát amin egy barna öv, volt.

Ehhez egy szürke, barna hatású magas sarkú cipőt párosítottam.

A hajamat kiengedve hagytam. Egyszerű sminket raktam fel ami egy kis alapozó és szempilla spirálból állt.

- Hát igen tudtam, hogy profi vagyok, de hogy ennyire!- nézett rám.

- Hálám üldözni fog!- öleltem át.

Csöngettek.

- Ó meg jött!- sikonyált Gab.

- Megyek is! Szia.- dobtam felé egy puszit.

Zayn baromi sármos, volt. Te jó ég miket mondok én?

- Szia- köszöntem.

- Szia nahát gyönyörű vagy!

- Köszönöm! Mehetünk?

- Persze.

Beszálltunk a kocsiba be kapcsoltam a rádiót és mind ketten teli torokból énekeltünk.

- Te meg hova hoztál?- néztem körbe.

- Mint ahogy látod ez egy park itt sokat sétálhatunk és beszélgethettünk.- mosolygott.- Na, de ott fejeztük be, hogy te elmeséled mért vagy profi a gyűlölködésben.

- Am, hát saját magamat is tudom utálni. Mindig úgy éreztem, hogy apu azért lépett le mert én jöttem. Na meg persze anya miattam görnyed annyit a munkahelyén.- hajtottam le a fejem.

- Ez butaság. Apukád nem normális, ha miattad ment el, hiszen te fantasztikus lány vagy. Anyud meg azért dolgozik, hogy mindened meglegyen neki ez a kötelessége. Majd te is viszonozhatod egyszer. 

- Biztosan. Te nagyon bölcs vagy!- mosolyogtam.- Képzeld ki békültem Liammel.

- Tényleg? Hogy? Egyáltalán hol találkoztattok?- zúdította rám kérdéseit.

- Tegnap jöttem ki a suliból és ő ott várt. Először nem, voltam hajlandó beszélni vele, de eszembe jutott, hogy mit mondtál a gyűlölettel kapcsolatban.

- Most akkor újra együtt vagytok?- állt meg és a szemembe nézett.

- Nem vagyunk együtt! Nekem már nem menne főleg, hogy nem érzek iránta semmit.

- Húh megnyugodtam.- fújta ki a bent tartott levegőt.

Közelebb húzott magához és szorosan megölelt.

- Sajnálom, hogy néha olyan bunkó vagyok. De muszáj, volt távol tartani magamat tőled, hiszen tudtam, hogy beléd szerethettek.- suttogta Zayn.

Mély levegőt vettem és Zayn homlokára tettem az enyémet.

- Zayn!

- Tessék?- simogatta meg a nyakam.

Te jó ég ahogy a kezét a bőrömre rakta a szívem kihagyott egy ütemet.

- Köszönöm, hogy vagy NEKEM!...