- Semmit!- szakítottam ki magam Zayn karjaiból.
- Aha persze! De nem ezért jöttem.
Ide közben Malik is észre vette magát így be csukta a fürdő ajtaját így ketten maradtunk a szobában Carmennel?
- Mi történt?- nézetem rá.
- Nézd meg most rakta ki egy paparazzi az oldalára:
- Carmen én annyira sajnálom!- próbáltam nyugtatni.
- Mi ez Sel? Még csak egy és fél napja, hogy ismerem és már féltékeny vagyok. Ma írt egy sms-t.
- És mi állt benne?
- Az, hogy sajnálja a történteket! Csak ennyit írt. Nem válaszoltam rá nem érdemes. El kell felejtenem!
- Akkor ne is beszéljünk róla!- javasoltam.
- Oks! Szóval te és Zayn?- kérdezte szemöldökét emelgetve.
- Nem szó sincs róla. Zayn és köztem...- próbáltam magyarázkodni, de Zayn félbe szakított.
- Netán valaki a nevemet említette?
- Igen!- vigyorgott Carmen.
- Örülök, hogy nem tudtok nélkülem élni!
Álljunk csak meg. Még, hogy nem tudok nélküle élni? A hátam közepére se kívánnám!!
- Az ott Harry?- kérdezte ismét Zayn.
- Jobban mondva a BAROM!- helyesítette ki Carmen.
- Én azt hittem, hogy bírod!
- Bírtam, csak rá jöttem, hogy nem érdemli meg a társaságom.- mutatott a képre.
- Ááá az ott Emma.
- Te ismered?- kérdeztem döbbenten.
- Igen az egyik video klippünkben szerepelt. Már akkor is flörtöltek egymással.
- Felőlem össze is nőhetnek!- förmedt Zaynre Carmen.- Megyek aludni jó éjt.
Legszívesebben utána rohantam, volna hogy ne hagyjon egyedül Zayn el. De földbe gyökerezett a lábam.
- Figyelj ami történt- nézett rám.
- Semmi sem történt és nem is fog! Én Liamet szeretem!- sarkon fordultam és az ajtó fele mentem.
- Most meg hova mész?- nézett rám értetlen fejjel.
- A nappaliban alszom.- csaptam be az ajtót.
- Mért hazudsz saját magadnak?- jött utánam.
- Ezt, hogy értsem?
- Azt mondtad Liamet szereted, de mégsem akadályoztad volna meg a csókunkat!
Köpni-nyelni nem tudtam nem válaszoltam vissza. Különben is mit mondhattam, volna? Hiszen azt sem tudom jelen pillanatban, hogy ki is vagyok igazából.
Másnap reggel elég jó kedvűen ébredtem, de ez az állapot sem tartott sokáig. Meg csörrent a telefonom.
- Szia anya!- szóltam bele.
- Szia. Valamit el akarok mondani.
A hangján halottam, hogy sírt.
- Mondd. Valami baj van?
- Először is Gabriella nem ment véletlen haza?
- Nem nem jött! De mért?
- Ettől féltem.
- Anya ne keljen mindent harapó fogóval kiszedni belőled!- szóltam rá.
- Tegnap mikor beszéltünk és kérdezted, hogy hol van Gab. Emlékszel?
- Igen.
- Én azt mondtam, hogy velem van. De hazudtam! Gab megtudta, hogy az anyukája elválik az apjától. Feldúltan elment a suliból állítólag büntibe, volt. Na, de lényegtelen szóval eljött onnan, de az igazgató után rohant.- itt megállt és mély levegőt vett.- És látta Gabet ahogy betuszkolják egy fekete terepjáróba.
- Neee! Jelentetted a rendőrségnek?- mondtam küszködve a zokogással.
- Igen már keresik. Most le teszem mert be kell mennem a kapitányságra.
Elköszöntünk egymástól majd le tettük. Lerogytam a kanapéra majd sírásba kezdtem. Össze kell szednem magam és elmondani a hírt Carnak. De nem, volt erőm felmenni a lépcsőn.
- Carmen!- ordítottam teljes torkom szakadtából.
Szerintem fönt, volt hiszen abban a pillanatban ki rohant a szobából.
- Mi a baj mért sírsz?- futott oda hozzám.
- El rab... el rabolták!- dadogtam.
- Még is ki csodát?- ölelt magához.
- Gabet!
- Mi van? Ne beszélj hülyeségeket!- förmedt rám, de már ő is zokogott.
- Nem beszélek hülyeséget ez az igazság! Most hívott anyu és elmondta, hogy tegnap valahonnan megtudta, hogy elválnak a szülei. Olyan mint mi ilyenkor elmenekül, de büntetésben, volt így az igazgató utána futott és látta ahogy betuszkolják egy kocsiba.
Carmen önkívületi állapotba került. Leült a fotelba a fejét a kezébe temette úgy zokogott. Le térdeltem mellé és társultam egy új tó kialakításához.
- Carmen! Felkeltem Zaynt és felöltözök te is vegyél fel valamit!
Bólogatott majd megfogtuk egymás kezét és felmentünk a szobánkba. Mielőtt beléptem, volna letöröltem a könnyem. Zayn a cipőjét húzta majd közelebb jött hozzám.
- Kész vagyok. Az előbb hívtam a srácokat öt perc és itt vannak. Együtt megkeressük Gabet!
Belőlem ismét előtört a sírás nem érdekelt, hogy látja.
- Nyugi nem lesz semmi baj hidd el!- törölgette sós könnycseppjeimet arcomról. Közelebb húztam magamhoz és szorosan át öleltem amit, ő nem viszonzott. Soha nem vágytam ennyire senki ölelésére.
- Megtaláljuk!- suttogta.
- Biztos?- szipogtam.
- Biztos!...
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése