Persze ebben még nincsenek benne a fiúk, de a 3.részben már felbukkanak! :D
Futottam egyre gyorsabban szinte azt sem tudtam, hogy hol is lehetek. Mikor már úgy éreztem nincs értelme tovább menekülni a tények elől, hiszen ígyis úgyis az lesz amit anya mond.Belekell törődnöm, mint minden más dologba. Idő közben besötétedett így haza fele vettem az irányt. Mikor már a kapunk előtt áltam nagy levegőt vettem és benyitottam szinte majdnem elájultam mikor az üres nappali tárult elém.
- Picim már legalább 100-szór hívtalak!- mondta anya.
- Levoltam némítva.- válaszoltam flegmán.
Majd elindultam a lépcső felé.
- Várj egy picit! Megszeretném veled ezt beszélni!
- És még is mit?
- Hát ezt a helyzetett tudod Londont- válaszolt miközben a dobozokat próbálta egy helyre rakni.
- Igen? És még is mit kell ezen megbeszélni?- kérdeztem miközben éreztem a sírás kezdeti tüneteit.- Á megvan!- csetintettem gúnyosan.- Szerintem anya te már régen eldöntötted, hogy mi is lesz! És nekem, mint mindig a te hülye munkádhoz kell igazítanom az életemet.! És, hogy tudd igen te vagy a hibás, hogy apa elhagyot minket! A tehibádból nincs egy normális családi hátterem! Úr isten anya megsem beszélted velem, hogy mi a szándékod. Végre vannak barátnőim és te most ezt a sárba tiprod! Utállak!-és ezzel a szépnek nem mondható mondattal otthagytam és felrohantam a szobámba. Beérve az én kis " menedék helyemre" egyből az ágyamhoz rohantam és álomba sírtam magam. Mikor felébrettem 11:00 volt így gondoltam gyorsan lefürdök. Végeztem a fürdéssel majd ismét aludni szerettem volna, de a lelkiisemeretem nem hagyott nyugodni! Csak anyukámra tudtam gondolni meg, hogy mekkora szemét voltam vele. Semmi nem tudott meg nyugtattni így felkeltem és átmentem anyuhoz. Meglepetésemre még fent, volt.
- Szia anya bejöhetek?- kérdeztem egy kicsit félénken.
- Persze kicsim- válaszolta kedvesen.
- Anya én annyira, de annyira sajnálom a történteket!
- Semmi baj!
- De igen ez nagy baj!- elcsuklott a hangom és engedtem, hogy kicsorduljon az arcomra a forró könnyem.
- Borítsunk fátylat a múltra.- majd nála is eltört a mécses!
- De...
- Nincs semmi, de tudom hogy nem gondoltad komolyan!- majd mikor ezt elmondta szorossan megölelt.
- Rendben, de azért elmondanád, hogy mikor indulunk?- kíváncsiskodtam.
- Holnap késő délután.
- Akkor reggel elmegyek a csajokhoz és elbucsúzom tőlük! De most megyek is. Jó éjt!
Reggel ahogy felkeltem rohantam a lányokhoz. Carmen Gab-nél, volt és épp reggelizetk.
- Sziasztok!- köszöntem.
- Szia- köszöntek vissza egyszerre.
- Mi járatban ilyen korán? Csak 10-kor kezdik a One Direction sugárzását.- majd ezen Carmen nevetni kezdet.
- Búcsúzni jöttem!- mondtam egy kis habozás után.
- Hogy mi?- kérdezet Gab.
- Azt mondta, hogy búcsúzni jött.- válaszolta Carmen.
- Jaj tudom, hogy mit mondott, de nem tudom elhinni!
- Pedig igaz anyukám tegnap közölte velem is!- mondtam majd lehajtottam a fejem. Mikor felemeltem csak két lány sírástól vörös szemeit láttam. Szorossan megöleltem őket.
- És még is hova mentek?- kérdezte Gab.
- Londonba.- válaszoltam majd egy zsepit vettem elő.
- Az eléggé messze van! De tarthatjuk a kapcsolatott virtuálisan is nem?- kérdezte Carmen kétségbe esetten.
- Hát persze te butus! Majd elővettem egy dobozkát amiben 3 egyforma nyaklánc, volt. Oda adtam nekik majd elmondtam, hogy ezeket azér kapják mert ők a legjobb barátnőim és SOHA nem felejtem el azokat a szép pillanatokat amiket nekik köszönhetek. Fél egy lehetett mikor anyával a reptére értünk. Épp hogy csak be estünk a repülő ajtaján a hangosbemondóba egy férfi hang szólalt meg " Kérem kedves utasainkat foglalják el a helyüket!" Anyával engedelmeskedtünk és rá egy perce a gép emelkedni kezdet. Fura ahogy egyre jobban emelkedett a gép annál jobban vártam az ÚJ ÉLETEM KEZDETÉT...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése