4. Tökéletes otthon!

A gondolatok szinte csak repkedtek a fejemben, mikor hirtelen megállt a taxi:
- Nos, hölgyeim megérkeztünk!- mondta kedvesen a sofőr. Kiszálltunk anyu kifizette és megköszönte a fuvarozást. Majd elindultunk a járdán. KB. 2 perce róttuk az utcát mikor végül megszólaltam:
- Anya ugye nem gondoltad komolyan, hogy ilyen sok bőrönddel sétálgatni fogunk ?!- kérdeztem ami nyafogás váltott föl.
- Hogy is mondtad a reptéren kicsim? Megvan szóval No para picim. Megjöttünk!- torpant meg majd csillogó szemekkel nézet rám.
- Te szent sajtos spagetti! Ez a milyenék? Vagy csak szívatsz?- kérdeztem szinte sikonyálással egyetemben.
- Jó mi?- válaszolta simán anyum.
- Nem! Tökéletes!- mondtam boldogan.- De nem lesz túl nagy ez kettőnknek?
- Gondoltam, hogy majd szükségünk lesz a kényelemre mert jó sokáig itt maradunk.!- mosolygott.
- Ez azt jelenti hogy....- sopánkodtam de nem tudtam befejezni mert anya félbe szakított.
- Igen azt! A főnökeimmel megegyeztem, hogy ez maradjon az állandó város ahol dolgozom! De most gyere nézzük meg közelebb- majd húzott maga után.
Egyre közelebb mentünk a házhoz amiben az elkövetkező életemet fogom eltölteni. A ház gyönyörű és hatalmas a legjobb még is az, hogy a hátsó  kertben még medence is van! Amit először nem is értettem, hiszen London nem éppen meleg éghajlatú városnak mondanám.

- Kicsim gyere már!- anya ordibálása zavart meg ismét.
Oda futottam hozzá majd együtt benyitottunk hát egyáltalán nem csalódtam ahogy beértünk egyből a nappaliba csöppentünk. Ami tágas hatalmas ablakok és a gyönyörű bézs és barna színek egymásra találtak egyszerűen mesés!

Anya egyből a konyhába ment, hogy felmérje a terepet. Én is így tettem csak én a szobámat kerestem. Ami nem, volt nehéz hiszen az ajtóra, volt írva a nevem. Benyitottam és ismét elkerekedett szemekkel néztem az új "menedék" helyemet. Egyszerűen tökéletes! Itt is a barna és bézs színek kombináltak. Hozzá egy hatalmas francia ágy hatalmas ablakok és gyönyörű kilátás.

Anya nem okozott csalódást most látszik, hogy menyire is ismer. Most érzem először, hogy valamire első pillanattól fogva azt tudom mondani, hogy ez az enyém. Csak úgy repült az idő,  itt volt az ideje hogy kipakoljak úgymond otthonosabbá tegyem az én szobám! Lassan a végére értem már csak egyetlen doboz választott el attól, hogy végezzek. Letérdeltem a doboz mellé majd kinyitottam majd amint megláttam, hogy mi van benne könnybe lábadt a szemem. A végén mikor már nem, volt vissza út engedtem az érzésnek és zokogásba törtem ki. A két barátnőm  mosolygott vissza rám egy-egy képen. Eszembe jutottak azok a szép napok amiket ők okoztak nekem. Ahogy elmondtam nekik, hogy Londonba költözöm és a nyaklánc amit adtam nekik. Ehhez a gondolatra megszorítottam a nyakamba lógó nyakláncot és csak remélni tudtam, hogy a csajok is ugyanezt teszik.
- Picim mi a baj?- kérdezte anyukám aggódó hangon és letérdelt mellém.
- Semmiség. Csak rettenetesen hiányzik Gab és Carmen.- válaszoltam és mély levegőt vettem.
- Tudom. Tudom édesem- majd mikor befejezte nyomott egy puszit a homlokomra.
Ezt az idillt  a telefonom csörgése zavart meg. Megnéztem a kijelzőt ismeretlen szám nem szokásom felvenni az ilyeneket, de most kivételt teszek. Nagy levegőt vettem majd felvettem és végül beleszóltam:
- Tessék?!
- Selena?- hangzott a kérdés a telefon másik végéből.
- Igen! Kivel beszélek?- kérdeztem meglepetten.
- Liam vagyok! Tudod aki olyan béna, volt és rád borított egy igen finom barna löttyöt.- nevetett.
- Oh, Liam várjunk csak azt hiszem rémlik valaki! De én máshogy emlékszem arra az incidensre.- majd a végén én is elnevettem magam.
- Oké inkább nem vitatkozok veled!- adta fel.
- Félsz a vereségtől mi?- kérdeztem gúnyosan.
- Hogy én nem dehogyis! De szerintem inkább majd holnap a bulin bebizonyítom, hogy milyen komolyan tudok vitatkozni!- mondta hangjában büszkességel.
- Jaj tényleg a buli. Totál kiment a fejemből.
- Csak azt ne mond, hogy nem tudsz eljönni!
- Nem nem arról van szó! Csak nem tudom, hogy hova is kell mennem. De ha elmondanád sem, tudnám hol van, hiszen csak most költöztünk ide.- válaszoltam kicsit szégyellősen.
- Az nem akadály utánad megyek! Úgy 8 óra felé. Rendben?- kérdezte gondoskodóan.
- Igen! De még valami...
- Jaj csak azt ne mond, hogy eltört a lábad vagy a kezed vagy ehhez hasonló buta hazugságokat.- mondta gúnyosan, de a hangján még is hallottam a kétségbe esés tüneteit.
- Nem dehogy. Csak azt akartam mondani, ha a bulin szeretnéd megmutatni mennyire jól is tudsz vitatkozni akkor igencsak jó party elé nézünk!- mondtam mosolyogva.
- Tudom, hogy te is várod már, hogy újra láss.
- Oh, valakinek igen nagy az egója. De honann tudod hogy miattad megyek elvégre az egész One directionös barátaid is ott lesznek vagy nem?- kérdeztem gúnyosan.
- Öööö... hát persze- válaszolta halkan és szomorkásan.
- Rendben! Most lekel tennem.
- Oké nekem is és akkor megyek 8-ra hozzátok. Jó éjt!- mondta és leakarta rakni a telefont,de megakadályoztam:
- Liam?!- ezt nem tudtam eldönteni, hogy kérdésnek vagy felszólításnak szántam, de minden esetben bátor dolognak számított az én részemről!
- Tessék?
- Még csak annyi, hogy alig várom a holnapot hogy ismét lássalak TÉGED!
Mikor végezetem a mondani valómmal letettem még mielőtt válaszolt volna. És ekkor vettem észre, hogy anya még mindig a szobámba van és tágra nyílt szemekkel ennyit tudott mondani:
- Valakinek randija lesz!
Én erre nem tudtam reagálni mert Liam mély hangjára ami csak úgy simogatta a szívemet gondoltam.
Azt hiszem SZERELMES vagyok...