52. Spontán

 Talán egy kicsit elvetettem a sulykot a beszédemmel amit tartottam a többieknek. De már nem forgathatom vissza az időt. Meg hát én sem fordulhatok vissza mert már elég messze van a házunk. Igen megint menekülésbe fogtam a dolgot. Meg kéne tanulnom, hogy álljak ki az igazam mellet, mert igazam van. Ugye? Vagy mégsem? Nem tudom. Annyival mégis tisztában vagyok, hogy Carmen meg változott és nem jó értelemben. Ha vele is azt kell átélnem mint Gabriellával akkor inkább kilövetem magam a holdra. Legalább le tesztelem, hogy valóban sajtból van, mint ahogy mondják. Csak sétálgattam. Nem, volt pontos cél pont, hogy hova tartok, de ez így, volt jó. Mindig mindent megterveztem ami nem mindig jó. Egyszer az életben spontán akarok lenni. A sarkon megláttam egy Starbucks kávézót épp szomjas, voltam így betértem.
- Szia mit adhatok?- kérdezett egy kedves eladó lány.
- Egy Caramel Macchiato lesz.
- Rendben pár perc és hozom is.- mosolygott majd eltűnt.
 Hát nem a várakozás a kedvenc hobbim, de megéri várni mert imádom azt a löttyöt. Körbe tekintettem az épületben. Szokásos nyüzsgés forgás, volt. Nem csodálom, hiszen ez a Starbucks.
- Selena.- érintette meg valaki a vállam.
- David szia.
- Megszomjaztunk, megszomjaztunk?
- Igen és igen.- nevettem.
- Mi olyan vicces?
- A furcsaságod.
- Mért is vagyok furcsa?
- Nem tudom, de jó értelemben mondtam.
- Tessék a Caramel Macchiato!- nyújtotta a pultos lány a kis pohárkát.
Beletúrtam a zsebembe, de semmi majd a másikba, de ott se, volt egy árva font sem.
- Basszus...- csattantam ki.- Nem hoztam pénzt.
- Semmi baj majd én fizetek.- lökött arrébb David.
- Köszönöm eskü vissza adom!- hálálkodtam miközben belekortyoltam a Macchiatóba.
- Oké már fizethetsz is!
- De most nincs nálam....
- Nem úgy értettem. Hozzuk előrébb azt a randit.
- Lehet erre nemet mondani?
- Nem!- vágta rá.
Mosolyogva indultunk ki a kávézóból. Egymás mellett mentünk mikor éreztem, hogy szabad kezemet megfogta és össze kulcsolta az ujjainkat.
- Ugye nem baj? Vagy talán túl gyors neked?
Fejemet ingattam jelezve, hogy nem bánom, hogy hozzám ér. Arcom ki pirult, de ennek ellenére nem jöttek elő azok a fránya pillangók. Mindegy lehet hogy később.
- Van egy kis probléma. Megígértem a nagyimnak, hogy benézek hozzá. Nem lenne gond, ha előbb elmennénk hozzá?
- Nem dehogy is.
- Szuper. Tündéri egy nőszemély majd meglátod.
- David mért pont Londonba költöztetek?
- Apukám itt kapott állást.
- Ó, értem. Na és anyukád?
- Két éve hunyt el!- hajtotta le a fejét.
- Sajnálom. Az én apukám is nem olyan rég halt meg.
- Akkor tudod milyen érzés.
Bűntudatom, volt mert elő hoztam az anyukáját. Jobb, ha befogom a számat mielőtt hülyeségeket kérdezek.
- Gyere megérkeztünk.- szólalt meg.
 A házikó nagyon barátságos, volt kívülről. Barack színű falai voltak a kerítés pedig fehér fa. Tökéletes egy csalási idill lehet itt lakni.
- Nagyi megjöttem.- kiáltotta el magát.
- David kis unokám.- jött ki fülig érő mosollyal egy őszhajú néni.
- Csókolom Selena vagyok.
- Szervusz angyalom.- ölelt meg.- Netán David barátnője vagy?
Davidre néztem aki zavarában lehajtotta a fejét. Nem lenne rossz, ha az ő családjába tartoznék.
- Igen a barátnője vagyok.
- Akkor kapsz süteményt.- tapsikolt majd a konyhába ment.
Ketten maradtunk a nappaliba. Ő is és én is a padlót néztük. Szóval félős fiú. Ez tetszik végre nem egy olyan srác aki öntelt arrogáns.
- Akkor a barátnőm vagy?- lépett hozzám.
- Szeretnéd, hogy az legyek?
- Akkarod, hogy akarjam, hogy a barátnőm legyél?
- Furcsa vagy!- ütöttem meg mellkasát.
- Leszel a barátnőm?- ölelt át és suttogott a fülembe.
- Leszek.
- Na aranyoskáim itt is van a finom friss süti.
- Nagyi mindig a legjobb pillanatban érkezel.
A nénike össze ráncolta a homlokát majd hangos nevetésbe kezdett. Mi egymásra néztünk. Kerestük a választ, hogy mi nevetette meg ennyire. De úgy látszik ide Scooby-doo kellene, hogy megfejtsük a titkot.
- Ez nagyon finom Miss...- itt megakadtam mert nem tudtam a nevét.
- Szólíts csak Gertrúdnak.
- Rendben.- mosolyogtam.
- Nagyika ez a süti isteni, volt, de elég késő van mennünk kéne.- állt fel David.
- Remélem még eljöttök így ketten.
- Hát persze, hogy eljövünk.- öleltem át.
- Vigyázzatok magatokra.- intett az ajtóból.
 Csöndben mentünk egymás mellet. Kezünket egy percre sem engedtük el. A napot felváltotta a hold. Csak sétálgattunk nem gondoltam semmire. Általában, ha egy idegen fiú mellet vagyok feszélyezve érzem magam. De most más minden más. David talán a kulcs a titkos ládához? Vagy a fény az alagút  végén? Nem tudom, de ha így is van mindent meg kell tennem, hogy az enyém maradjon. Hiszen megjártam a fiúkkal. Bár velük is minden szép, volt az elején. De ahogyan már mondtam ez más. Olykor-olykor egymásra pillantottunk. De csak ennyi szeme tele, volt tisztasággal. A távolból a házunkat pillantottam meg.
- Hé te honnan tudod, hol lakom?
- A naplóból!- vonta meg a vállát.
- Ó csak úgy oda adták neked a naplót?
- Nem egészen.
- Már a tanárnál is bevágódtál?
- Csak megígértem neki, hogy bemutatom apukámnak.
- Apukád híres?
- Mond hatjuk!- kacsintott.
- Köszönöm a mai napot. Remekül éreztem magam.
- Nem én köszönöm. Most jön az a rész, hogy meg csókollak!
- Igen?
- De nem akarlak kihasználni. Te túl tökéletes vagy ahhoz, hogy csak úgy lesmároljalak. Többet érdemelsz egy szimpla csóknál. Így adok egy puszit a homlokodra és reménykedem, hogy egy nap máshová adhatom azt.
 Nem tudtam megszólalni. Szerencsére ezt ő sem várta el tőlem. Mosolyogva puszilta meg a homlokom. Megsimogatta az arcom majd el ment. Hát nem tökéletes? Dehogynem. Pislogtam párat, hogy magamhoz térjek úgy nyitottam be a házba. Hát igen bár ne tettem, volna. Sötétség, volt gyertyák szinte mindenhol. Egy kis cetli, volt ragasztva a falra melyen a "szoba" felirat, volt. Ahogyan elolvastam a szobám felé mentem. Félszegve léptem be. Próbáltam arra gondolni, hogy anyukám nem fizette ki a villany számlát, és ezért kellenek a gyertyák. Az ágyon vörös rózsa szirmok hevertek. Gyönyörű, volt. Valaki megérintette a vállam. Nem féltem tudtam, hogy ki ő. Lassan hátra fordultam.
- Végre haza értél.- csókolta meg a nyakam.
- Zayn kérlek!- toltam el magamtól.
- Valami baj van?
- Baj? Igen az van! Ha te a közelben vagy mindig az van. Mond csak Perriet hol hagytad? Talán az ágy alá dugtad?
- Ne beszélj butaságokat. Tudod, hogy téged szeretlek! De a menedzserem ezt követeli.- arca meg gyötört, volt.
- Nem érdekel mit követel. Csak rád szál a menedzser? Mert eddig nem panaszkodott nekem Carmen, hogy Harryt valaki mással akarják össze hozni. És tudod mért mert ő nem engedi, hogy utasítgassák. De te úgy ugrálsz ahogyan kérik. Mi ez a romantikus gyertya fény? Csak nem azt gondoltad, hogy ezek után, még veled fogok lenni? Öt hete beszéltünk utoljára.- kiabáltam.
- Selena....- arcán végig folyt egy könnycsepp.
- Nem most én beszélek. Takarodj el az életemből! Nem akarok tőled semmit. Elakarlak felejteni. De nem fog menni, ha mellettem vagy.
- Van valakid?
- Mit érdekel?
- Csak szeretném tudni.
- Még nincs. De meg van a jelölt aki az lehet. És hidd el ő lesz az igazi.
- Tudod mit legyél boldog vele! Mert mellettem nem lehetsz az. Anyukám szerint jobb, ha elengeded és boldog lesz, mintha melletted tartod, de boldogtalanul. Mindennél jobban szeretlek, ezért engedlek el. Ha tényleg ő az igazi legyél nagyon boldog. Imádkozom érted, hogy eltudj felejteni.
Mind ketten zokogtunk. Zayn megfogta a derekam magához húzott majd át ölelt. Belefúrtam az arcom a vállába. Keze végig simította a hajam. Elvette magáról a kezem és eltolt. Bele nézett a szemembe szemében fájdalmat láttam.
- Zayn én.... sajnálom!
- Ígérem nem zaklatlak bár mennyire is nehéz lesz békén hagylak! Csak egyet ne felejts el én mindig itt leszek neked!..